Max H. Mahlmann (1912-2000) - Minimalist composition

Max H. Mahlmann: Kompozíció, a La Lune en Rodage III portfólióból

Eredeti szitanyomat kartonon, amelyet a bázeli Edition Panderma, Carl Laszlo adott ki a La Lune en Rodage harmadik kötetében (1977). A művész saját kezűleg aláírta és 1966-tal datálta. A 230 példányos kiadásból; ezenfelül 65, kereskedelmi forgalomba nem kerülő példányt is kiadtak számozatlanul. [Számozott XX/230 vagy számozatlan — ellenőrizendő]

Méretek: 28 × 28 cm.

Kifogástalan, archiválásra alkalmas állapotban. Kérjük, vegye figyelembe: a bekeretezett fotó csupán a keretezést szemléltető javaslat. A keret nem tartozik a műhöz.

A mű Mahlmann alkotói gyakorlatának meghatározó időszakából származik. Az 1960-as években módszeres alapokat dolgozott ki geometrikus kompozícióihoz: egymásra rétegzett struktúrákat, amelyek alapjául rácsok szolgáltak; ebből fejlődtek ki 1968-ban az általa „programozott tervekként” megnevezett alkotások. Ezeket a konstruktivizmus továbbfejlesztésének tekintette: olyan képalkotási módszernek, amelynek szabályait előre ő maga határozta meg. 1970-től koordinátahálózatok határozták meg rácsstruktúráit, a színeket pedig elméleti elvek alapján, nem pedig szemre választotta ki.

A La Lune en Rodage háromkötetes portfólió, amelyet Carl Laszlo (Pécs, 1923 – Bázel, 2013) bázeli kiadó, pszichoanalitikus és műgyűjtő állított össze. Az Edition Panderma gondozásában 1960-ban, 1965-ben és 1977-ben jelent meg; mintegy 180 eredeti művet tartalmaz, áttekintést nyújtva az 1950-es és 1970-es évek közötti európai avantgárdról. Közreműködői között találjuk Lucio Fontanát, Piero Manzonit, Enrico Castellanit, Heinz Macket, Otto Pienét, Meret Oppenheimet, Bruno Munnarit, Hans Arpot és Victor Vasarelyt. Több mű is fordulópontot jelent a művészek pályáján. Castellani lapját első dokumentált grafikai munkájának tekintik, Manzoni Achrome című alkotása pedig az egyetlen sokszorosított műve.

Max Hermann Mahlmann (Hamburg, 1912 – Wedel, 2000) német konstruktivista festő volt. 1934 és 1938 között Richard Müller növendékeként tanult a Drezdai Képzőművészeti Akadémián, majd először díszletfestőként és reklámgrafikusként dolgozott. 1945 után a nem ábrázoló festészet felé fordult, amelyre Wassily Kandinsky és Josef Albers példája hatott. 1949-ben elkötelezte magát a konstruktivizmus mellett, mintegy tíz évvel később pedig elkészítette első fehér reliefjeit. 1958 és 1977 között a hamburgi Fachhochschule für Gestaltung tanára volt, ahol tanítványai köré csoportosultak. A Deutscher Künstlerbund tagja volt. Feleségével, Gudrun Piper festőművésszel együtt elnyerte Hamburg város Edwin Scharff-díját (1986), a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét (1995) és a Biermann-Ratjen-érmet (1997). Művei megtalálhatók az ingolstadti Museum für Konkrete Kunstban, az otterndorfi Museum gegenstandsfreier Kunstban és a Német Szövetségi Köztársaság Kortárs Művészeti Gyűjteményében.

Származás: Edition Panderma, Carl Laszlo, Bázel; magángyűjtemény, Bázel.