Emilio Isgrò (1937) - Sans Titre

A legtapasztaltabb gyűjtők és műértők egy hihetetlenül ritka sajátosságot vehetnek észre Emilio Isgrò mester ezen művén: a kitörlésnek ezt az árnyalatát, ezeket a részben láthatóan hagyott szavakat, amelyeket csak az vesz észre, aki figyelmes és kíváncsi.

Ez a mindössze 40 példányban készült szitanyomat megkülönböztető jegye, amely egyedülállóvá teszi a mester festészeti ciklusán belül. A mester ugyanis rendszerint vagy teljesen kitörli a szót, vagy láthatóan hagyja, itt viszont megjelenik „a kitörlés árnyalata”.

Emilio Isgrò a kitörléssel a szó, a nyelv és a szavakban rejlő érték leértékelődésének és hanyatlásának egyik nagy előfutára volt; ez a jelenség ma minden eddiginél erőteljesebben van jelen az életünkben.
A mester már 1964-ben felhívta a figyelmet arra, ami mára mindennapossá és kézzelfoghatóvá vált: észrevesszük, hogy a szó elveszíti értékét, holott eszmék közvetítőjeként minden formában megjelenhet. Ezt tapasztaljuk a televíziós vitákban, a nyomtatott hírekben, a tömegmédia ismeretterjesztő munkájában, valamint abban is, hogy egyre kevésbé olvasó társadalmat alakítunk ki.
Kevesebb szó, kevesebb kultúra forog közkézen — de ha az művészetről szóló kritikai eszmefuttatásokon túl a társadalomra gondolunk, milyen következményekkel jár ez?
A gondolkodás képességét — és hozzátenném: a kritikus, önálló gondolkodás képességét — az határozza meg, hogy az egyén milyen mennyiségű és minőségű szókinccsel rendelkezik; nem gondolkodhatunk azon túl, amit szavakkal ki tudunk fejezni, ahogyan házat sem építhetünk fel a szükséges építőanyagok nélkül. Minél több anyag hiányzik, annál kevésbé lesz teljes, stabil és megvalósítható a ház.
Ha korlátozzuk a szavakat, korlátozzuk azokat a fogalmakat is, amelyeket megalkothatunk, valamint azt a képességünket, hogy kifejezzük őket, illetve önmagunkat.
Ha megértjük azt az axiómát, hogy kevesebb szó egyenlő kevesebb gondolattal, Isgrò munkásságának kulturális és művészeti értéke rendkívül magassá válik.
A szavak kitörléssel való elrejtése a mester eszköze arra, hogy felébressze a mű befogadójának kíváncsiságát; arra ösztönöz bennünket, hogy a szó mögé nézzünk, és elképzeljük, mi lehetett ott, összefüggésben azzal, amit „szabadon” olvashatóvá hagy.
Ez egy fogalmi folyamat: felfedezés, kutatás és a szavakról, valamint azok elrendezéséről való elmélkedés — szinte mintha Isgrò a pedagógus, a tanár, sőt az értelmiségi szerepét is magára öltené.
Isgrò azonban nem csupán „tanár”: új szintaktikai és formai szabályok megalkotója, új történetek létrehozója, egyúttal éles szemű szatirikus is. A mester olyan, amilyennek egy értelmiséginek lennie kell: „a lelkiismeretek felrázója”.
Emilio Isgrò így a művészettörténetben a szó, és kiterjesztve a kultúra őrzőjeként jelenik meg — olyan alapvető szerep ez, amelyre egyre nagyobb szükségünk van.

A mű mérete 80 × 60 cm.

A példányszám sorszáma eltérhet a fényképen láthatóétól.

A mű a Galleria Grafica Manzoni galériából származik, amely hitelességi tanúsítványt állít ki hozzá.