camillo gannelli - Senza titolo

Egy négyzet, amely végtelen horizontot foglal magába.

Ez a mű először a színével, aztán az anyagszerűségével ragadja meg a figyelmet. A felső felén az ég a lilás rózsaszíntől az aranysárgáig olvadó árnyalatokban játszik, közben izzó narancsvörösön halad át, mintha egészen közelről, szűrők nélkül látnánk a naplementét. Az alsó felén mély, szinte éjszakai kék terül el, egyszerre tenger, szárazföld és csend.

A kettőt elválasztó vonal nem éles. Egyenetlen, szabdalt, eleven. Mintha az ég a tengerbe csorogna, vagy a tenger próbálna feljutni a fény felé. Ebben a tökéletlen határban rejlik a festmény ereje: nem tájkép, hanem találkozás.

A felületet teljes egészében textúra, vastag festékréteg és domborulatok alkotják. Szinte érezni a festőkést, a kezet, a mozdulatot. Ezt a képet nem távolról kell nézni: olyan felület, amelyet szinte a tekintetünkkel is megérinthetünk. A rózsaszín poros és lágy, a sárga meleg és ragyogó, a kék sűrű és körülölelő.

Ez a mű nem történetet mesél, hanem hangulatot idéz. Nyugalmat és egyúttal nyugtalanságot ébreszt, mint amikor naplementekor a tengert nézed, és nem tudod, elveszel-e benne, vagy épp megtalálod önmagad.

Egy otthonban csodásan mutatna önmagában, egy fehér falon, semmi másra nincs szüksége maga körül. Mert nem igényel magyarázatot: megállít, és arra késztet, hogy lassabban lélegezz.

Első pillantásra egyszerűnek tűnik, valójában azonban sokáig velünk marad.