Anton Kaestner - #525 - XL - " Cabo Polonio ".

#525 - XL - „Cabo Polonio”.
Egyetlen példány, Anton Kaestner eredeti műalkotása, közvetlenül a párizsi műteremből.

Spray-akrilfesték 3 mm-es (UV-álló) plexilapon.
Ez a kép nem nyomat. Több rétegben festett eredeti műalkotás, amelynek gyantabevonatra emlékeztető, fényes „glossy” hatása egyedülálló.

Méretek: hüvelykben 34,2 * 24,2 * 0,12 / 87 * 61,5 * 0,3 cm, keret nélkül.
A kép keret nélkül kerül kiszállításra.
A német Nielsen márka 34-es vagy 34N-es alumínium, kiváló minőségű kerete ajánlott (hüvelykben 0,23 * 1,38 / 0,6 * 3,5 cm), és a szállításkor további 150 €-ért rendelhető meg.

A mű hátoldalán aláírással van ellátva.
Hitelességi tanúsítvány jár hozzá.
A szállítást biztosítás fedezi.

Anton Kaestner svájci festő, szobrász és író, Párizsban él. Műveit Európa-szerte, Svájcban, Dubajban és Japánban is kiállítják. További információk és művek a www.antonkaestner.com oldalon.

Következő önálló kiállítás – Genf, 2027. január.


„Életrajz

A svájci Genfben születtem, és hazám természeti szépségei, valamint gazdag kultúrája vett körül, miközben felnőttem. A családomban nagyra értékelték a kreativitást; néhai nagyapám, aki kézműves és művész volt, olyan magot ültetett el bennem, amelyből később életem szenvedélye sarjadt ki.
1993-ban kezdtem magánúton festeni, és számtalan akrilfestékkel kísérleteztem A4-es, majd A3-as füzetekben. Először a nonfiguratív festészet és az absztrakt expresszionizmus vonzott. Idővel – bár ateistának tartom magam – a spirituális témák iránt is érdeklődni kezdtem, mivel ezek összecsengtek az emberi lét, a melankólia, valamint a természet és az élet mélyebb igazságainak kutatásával.
A művésszé válás útja azonban nem volt egyenes.
Több mint három évtizeden át nemzetközi üzleti karriert építettem, amely a világ számos pontjára elvitt: az Egyesült Államoktól Marokkón és Belgiumon át Ázsiába és Franciaországba. Utazásaim tágították a látókörömet, és sokféle kulturális hatással ismertettek meg. Bárhol jártam, elmerültem a helyi művészeti életben, és átéltem az adott hely kreatív energiáját.
Bár üzleti karrierem állt a középpontban, a művészet mindig is részem volt, csendesen izzott a felszín alatt. Közel 30 éven át a festés számomra a titkos meditáció egyik formájává vált – a világtól való elszakadás és a belső énemre való összpontosítás eszközévé.
Mindig is rendkívüli örömet leltem a festésben. Minden új mű egy utazás, amely során próbára tehetem kreativitásomat, új technikákat fedezhetek fel, és valódi élményeket élhetek át. Művészetemmel mindig azt reméltem, hogy másoknak is őszinte találkozást kínálhatok a szépséggel, lehetőséget arra, hogy más szemszögből lássák a világot, és elgondolkodjanak saját életükön.
2021-ben, miután visszavonultam az üzleti pályáról, teljesen a festészetnek szenteltem magam. Műtermet nyitottam Párizsban, és kizárólag a művészetemnek kezdtem élni. 2023 végén elindítottam nyilvános művészi pályafutásomat, és meglepetésemre munkáim hamar elismerésre találtak: Európa-szerte, különösen Franciaországban, Portugáliában, Németországban és Hollandiában kerültek magángyűjteményekbe.


Művészi önéletrajz

Első önálló kiállításom, az „Échos”, amelyet 2024 végén rendeztek Párizsban, a hagyományos festészeti technikáktól eltérő, sajátos művészi megközelítésemet mutatta be: akrillal, fémpigmentekkel és spray-vel festek újrahasznosított, extrudált plexi hátoldalára, amely könnyű, sima, fényes és olykor sérülékeny felület.
Ez az eljárás nem engedi, hogy a készülő művet lássam. A folyamat során semmilyen vizuális visszajelzést vagy irányítást nem kapok – és ezt szívesen fogadom. Hagyom, hogy a „véletlenszerű kísérletek” vezessék az eredményt – bármi jöhet, ami rövidre zárja az észt! –, alakítsák a rétegeket és a tükröződő hatásokat, amelyeket létrehozok, és teret hagyok a felismerésnek és a felfedezésnek, amikor végül feltárom a művet. Ez a megközelítés, amely a fotográfia előhívási és rögzítési folyamatát idézi, egyszerre kihívást jelentő és felszabadító. A kompozíció értékei rétegekkel és áttetszőségekkel gazdagodnak, miközben minden mű „aszkétikus” minőséget kap: akkor vagyok elégedett, ha felismerem a „kiküszöbölhetetlen szükségszerűségeket”, vagyis azt, amire csendben és fényben megállva bukkanhatunk rá.
Szándékosan egyszerűen közelítek a munkához. Nem „érzelem” és nem „elméleti koncepció”, hanem a létezés tapasztalata. Nem „gyors fogyasztás” és nem „intellektualizálás / szellemi kisajátítás”, hanem a tudat tágítása és a valóság – látható és láthatatlan történeteinek – felfedezése. Művészetem a „magának az életnek a szívében lüktető élet” keresése, vagy, ahogy a francia sci-fi mestere, Alain Damasio mondaná: „le vif”.
Munkáim olykor az ólomüveg áttetszőségét és ragyogását idézhetik, mégis szinte teljesen absztraktak. A plexi ráadásul csillámló bőrt ad a festménynek, amelyben megpillanthatjuk saját körvonalunkat – minden új néző számára mást. Minden mű diszkrét tükörként működik: él, változik, lát.
A fény, a szín és a textúra, valamint a hiányzó részek játéka nem kíván mást, csak empátiát. Remélhetőleg a „közeli részletek” és az „egészhez szükséges távolság” közötti játék arra ösztönzi majd a nézőket, hogy saját befelé vezető útjukra induljanak.
Nem állítom, hogy minden válasz a birtokomban van, és alázattal tekintek arra, ami elérhető. Egyszerűen örömömet lelem a kérdezés és a fejlődés folytonos folyamatában. Minden új alkotás szembesülés a határaimmal, amely arra késztet, hogy tökéletesítsem a tudásomat, és tovább kutassam, mire vagyok képes. Számomra a festés mindennapi mesterség, felfedezés és a tartalmas párbeszédek elindításának módja.

Ahogy Jean Bazaine mondaná: „A mindennapos gyakorlás megsokszorozza a látás iránti szenvedélyt.”

Anton Kaestner”