Matteo Ciffo (1987) - Frammenti - Nefertiti





220 € |
|---|
Catawiki Vevővédelem
A befizetést biztonságban megőrizzük, amíg a termék kézbesítése meg nem történik. Részletek megtekintése
Trustpilot 4.4 | 146014 vélemény
A Trustpilot-on kiváló értékelésű.
Matteo Ciffo Frammenti - Nefertiti című kortárs szobra márvány- és kőporok hidegöntésével készült, aláírt, és 2026-ban a 6/8-as példányként számozták.
Leírás az eladótól
- Matteo Ciffo kortárs szobra. Címe: Frammenti-Nefertiti
- 2026. Édition: 6/8 – A művész aláírásával és hitelesítésével, eredetiségigazolással
- Anyag: Márványpor és kő hidegöntéssel
- Kiváló állapotban
FRAMMENTI-gyűjtemény
A klasszikus szobrászattal folytatott párbeszéd a gyűjtemény központi eleme. Azokat a formákat, amelyeket történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív emlékezet eszméjével társítanak, kiindulópontként veszi alapul, majd a töredezés és az újradefiniálás folyamatának veti alá.
A forma többé nem stabil egységként értelmezhető, hanem átmeneti állapotként. Megszakítja, részekre bontja és újra összeállítja, feltárva saját instabil természetét. A tömeg megnyílik, tömbökre és töredékekre válik szét, új struktúrát hozva létre, amelyben az idő többé nem rejtőzik el, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség felszámolja a tökéletesség abszolút állapotként való felfogását. Ami örökkévalónak tűnik, felfedi sebezhetőségét. A klasszikus forma fennmarad, de átalakul: többé nem a halhatatlanság jelképe, hanem az idő által átjárt, a változásnak kitett, új dimenzióban megjelenő jelenlét.
MATTEO CIFFO
1987-ben születtem Biellában; 2007 óta az anyagra, annak átalakulására és az általa őrzött emlékezetre összpontosító kutatást folytatok. Munkám a nemes és összetett anyagokkal – például márványporral és kővel, természetes pigmentekkel, örmény földfestékekkel, oxidokkal és fémekkel – kialakított közvetlen kapcsolatból születik. Nem pusztán kifejezőeszközöknek tekintem őket, hanem élő jelenléteknek, amelyek időt, történelmet és az újjászületés lehetőségét hordozzák.
A folyamat, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászatinak tartok, a kő újjászületése, amelyet a kezem irányít. A gyakorlat a megfigyelésből és abból a vágyból fakad, hogy új életet adjak annak, ami összetört, elhagyatottá vagy elfeledetté vált. A töredékek és maradványok – amelyek gyakran más szobrászok munkájából származnak – alkotásaim kiinduló anyagává válnak.
Ezek az anyagok már magukban hordozzák saját történetüket. Szétszedem, majd újra összeállítom őket, olyan formákat létrehozva, amelyek már nem korábbi állapotukhoz, hanem egy új léthelyzethez tartoznak. Minden mű a veszteség és az újjászületés, az emlékezet és a lehetőség közötti törékeny egyensúlyból bontakozik ki, láthatóvá téve azt a pillanatot, amikor az anyag megszűnik annak lenni, ami volt, és valami mássá válik.
Ez az út egy olyan átalakulás formáját ölti, amely túlmutat a hagyományos szobrászaton, és egy szinte alkímiai dimenzióhoz közelít. Olyan anyagokat használok, amelyeknek már volt korábbi létük; szétszedem, majd újra összeállítom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és a megújulás, a veszteség és az emlékezet közötti feszültségből születik, láthatóvá téve a folyamatos változás állapotát.
Kutatásom olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek mély ellentmondást hordoznak: látszólag örökkévalók és elpusztíthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők. Ami változhatatlannak tűnik, instabil természetét tárja fel: képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a sajátosság a mű aktív részévé teszi az anyagot, amely állandó párbeszédben áll az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyét átveszi a törékenység, az örökkévalóság pedig élő, emberi tapasztalatként mutatkozik meg. Az anyag nem alárendelt: társszerzővé válik, és felületén megőrzi a gesztus, a folyamat és saját fejlődése nyomait.
Autodidakta művészként kísérletezés, megfigyelés és figyelmes odafordulás révén alakítottam ki saját utamat. Megközelítésem nem az irányításra, hanem az anyag átalakulásának kísérésére törekszik. A létrejövő formák az emlékezet működését tükrözik: olyan struktúrák, amelyekben töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és újra meg újra megújulnak.
Ez a gyakorlat az anyagot élő archívumként vizsgálja. A szobrok rom és újjászületés, fennmaradás és átalakulás között lebegő jelenlétekként bontakoznak ki, az anyagot mélyen kortárs és emberi dimenziójához visszavezetve.
- Matteo Ciffo kortárs szobra. Címe: Frammenti-Nefertiti
- 2026. Édition: 6/8 – A művész aláírásával és hitelesítésével, eredetiségigazolással
- Anyag: Márványpor és kő hidegöntéssel
- Kiváló állapotban
FRAMMENTI-gyűjtemény
A klasszikus szobrászattal folytatott párbeszéd a gyűjtemény központi eleme. Azokat a formákat, amelyeket történelmileg a tökéletesség, az örökkévalóság és a kollektív emlékezet eszméjével társítanak, kiindulópontként veszi alapul, majd a töredezés és az újradefiniálás folyamatának veti alá.
A forma többé nem stabil egységként értelmezhető, hanem átmeneti állapotként. Megszakítja, részekre bontja és újra összeállítja, feltárva saját instabil természetét. A tömeg megnyílik, tömbökre és töredékekre válik szét, új struktúrát hozva létre, amelyben az idő többé nem rejtőzik el, hanem látható elemmé válik.
Ez a feszültség felszámolja a tökéletesség abszolút állapotként való felfogását. Ami örökkévalónak tűnik, felfedi sebezhetőségét. A klasszikus forma fennmarad, de átalakul: többé nem a halhatatlanság jelképe, hanem az idő által átjárt, a változásnak kitett, új dimenzióban megjelenő jelenlét.
MATTEO CIFFO
1987-ben születtem Biellában; 2007 óta az anyagra, annak átalakulására és az általa őrzött emlékezetre összpontosító kutatást folytatok. Munkám a nemes és összetett anyagokkal – például márványporral és kővel, természetes pigmentekkel, örmény földfestékekkel, oxidokkal és fémekkel – kialakított közvetlen kapcsolatból születik. Nem pusztán kifejezőeszközöknek tekintem őket, hanem élő jelenléteknek, amelyek időt, történelmet és az újjászületés lehetőségét hordozzák.
A folyamat, amelyet inkább rituálisnak, mint szobrászatinak tartok, a kő újjászületése, amelyet a kezem irányít. A gyakorlat a megfigyelésből és abból a vágyból fakad, hogy új életet adjak annak, ami összetört, elhagyatottá vagy elfeledetté vált. A töredékek és maradványok – amelyek gyakran más szobrászok munkájából származnak – alkotásaim kiinduló anyagává válnak.
Ezek az anyagok már magukban hordozzák saját történetüket. Szétszedem, majd újra összeállítom őket, olyan formákat létrehozva, amelyek már nem korábbi állapotukhoz, hanem egy új léthelyzethez tartoznak. Minden mű a veszteség és az újjászületés, az emlékezet és a lehetőség közötti törékeny egyensúlyból bontakozik ki, láthatóvá téve azt a pillanatot, amikor az anyag megszűnik annak lenni, ami volt, és valami mássá válik.
Ez az út egy olyan átalakulás formáját ölti, amely túlmutat a hagyományos szobrászaton, és egy szinte alkímiai dimenzióhoz közelít. Olyan anyagokat használok, amelyeknek már volt korábbi létük; szétszedem, majd újra összeállítom őket, hogy új formákat és identitásokat hozzak létre. Minden alkotás a pusztítás és a megújulás, a veszteség és az emlékezet közötti feszültségből születik, láthatóvá téve a folyamatos változás állapotát.
Kutatásom olyan anyagokkal foglalkozik, amelyek mély ellentmondást hordoznak: látszólag örökkévalók és elpusztíthatatlanok, ugyanakkor érzékenyek és sebezhetők. Ami változhatatlannak tűnik, instabil természetét tárja fel: képes reagálni, oxidálódni és idővel átalakulni. Ez a sajátosság a mű aktív részévé teszi az anyagot, amely állandó párbeszédben áll az idővel és a környezettel.
A tökéletesség helyét átveszi a törékenység, az örökkévalóság pedig élő, emberi tapasztalatként mutatkozik meg. Az anyag nem alárendelt: társszerzővé válik, és felületén megőrzi a gesztus, a folyamat és saját fejlődése nyomait.
Autodidakta művészként kísérletezés, megfigyelés és figyelmes odafordulás révén alakítottam ki saját utamat. Megközelítésem nem az irányításra, hanem az anyag átalakulásának kísérésére törekszik. A létrejövő formák az emlékezet működését tükrözik: olyan struktúrák, amelyekben töredékek, nyomok és hiányok együtt élnek és újra meg újra megújulnak.
Ez a gyakorlat az anyagot élő archívumként vizsgálja. A szobrok rom és újjászületés, fennmaradás és átalakulás között lebegő jelenlétekként bontakoznak ki, az anyagot mélyen kortárs és emberi dimenziójához visszavezetve.

