Guy de Maupassant - La Vie errante [1/5 exemplaire de tête sur Japon] - 1890

MAUPASSANT (Guy de).

A vándorló élet, Guy de Maupassant által.

Párizs, Paul Ollendorff, 1890 [nyomtatva a Maison Quantin által].

1 példány nagy méretű, in-18 formátumú kötet, 19 x 14 cm, 4)-233-(1) oldal. Kemény kötésű. A borító nagyon enyhén porosodott. A gerinc sértetlen (nem repedt). Ez a kötet nagyon kevés kézbe került az 1890-es nyomtatása óta.

Eredeti kiadás.

Az egyik az öt példány közül Japánban (a mi példányunkat nem számozták a jegykezelőnél – a fedél hátulján jól láthatóan szerepel a JAPON megjelölés).

Teljesen egész példány, soha nem olvasott, kivételes és megható.

A luxusnyomás a következő: 5 példány Japánban, 20 frankért, és 100 példány Hollandiában, 8 frankért eladva.

A társadalom iránti természetes ellenszenve Maupassantot az elvonulás, a magány és a meditáció felé terelte. Hosszasan utazott Algériában, Olaszországban, Angliában, Bretagne-ban, Szicíliában, Auvergne-ben, és minden utazás számára új fejezetet jelentett. Az élet vándora ezeket az utazásokat meséli el. Ez a könyv más néven is ismert, mint Afrika történetei.

Elhagyva Párizst, sőt még Franciaországot is, mert végül túl unalmassá vált számomra a Eiffel-torony. Nemcsak azért, mert mindenhol láttam, hanem mert mindenhol megtaláltam, minden ismert anyagból készült, minden üvegfelületen ki volt téve, és ez egy elkerülhetetlen és kínzó rémálom volt. Nemcsak ő maga, hanem minden, ami körülötte, benne, felette és a környékén történt, vágyott arra, hogy egy időre egyedül éljek. Hogyan merészeltek valójában a lapok új építészetként beszélni erről a fémszerkezetről, miközben az építészet, a mai napig a leginkább félreértett és elfeledett művészet, talán a legesztétikusabb, a legrejtélyesebb és a leggazdagabb ötletekben?

Algériában és az algériai Szaharában minden nő, mind a városi, mind a törzsi, fehér ruhában van. Tunéziában viszont épp ellenkezőleg, a városiak fekete muszlin fátylakba burkolóznak fejüktől lábujjaikig, amelyek különös látványt nyújtanak a déli kisvárosok tiszta utcáin, míg a vidéki nők nagy, kék ruhákban öltöznek, amelyek kecses és lenyűgöző hatást keltenek, még biblikusabb megjelenést kölcsönözve nekik. (...) Ezen a lágyító és meleg földön, amely annyira elbűvölő, hogy a Lotophagok legendája Djerba szigetén született, a levegő ízletesebb, mint bárhol máshol, a nap melegebb, a napfény világosabb, de a szív nem tud szeretni. A gyönyörű és szenvedélyes nők nem ismerik gyengédségünket. Egyszerű lelkük idegen marad az érzelmi érzésektől, és állítólag a csókjuk nem szül álmot.

A muszlim nők ugyanúgy beléphetnek, mint a férfiak, de szinte soha nem jönnek. Isten túl távol, túl magas, túl hatalmas számukra. Nem merne mindent elmondani neki, nem merne neki minden bánatát megosztani, nem kérne tőle apró szolgálatokat, apró vigasztalásokat, apró segítségeket a család, a férj, a gyerekek ellen, akikre a nők szíve vágyik. Egy szerényebb közvetítőre van szükség közöttük, aki ilyen nagy és ők ilyen kicsik.

Hivatkozás: Vicaire, A XIX. századi könyvrajongók kézikönyve, V-622

Egy példány, amely megmaradt kötve ebből a nagy luxus kiadásból, amely már vágyálommá vált.

Kivételes és kívánatos minden szempontból.