After Paul Gauguin (1848–1903) - Tahitian maternity among palm trees

Tahitiai anyaság pálmák között

Stílus: Szimbolikus posztimpresszionizmus / Modern primitívizmus
Festészeti iskola: A századfordulós francia iskola – Paul Gauguin köre

1. MŰSZAKI ADATOK

Szerző: Anonymus, Paul Gauguin (1848–1903) után
Krónológia: 20. század, első fele
Technika: Olajfesték vásznon
Méret: 62 × 54 cm
Méret keret nélkül: 80 × 72 cm
Nincs látható
Állapot: Jó, természetes patinával az idő múlásából, és enyhe hajlással a jobb oldali szöveten.
Marco: Faragott és aranyozott, historizáló ihletésű keret, domború virágmotívummal díszített szegéllyel és sötét belső kerettel, amely fokozza a jelenet színmélységét.

2. ÖSSZETÉTELI ÉS IKONOGRAFIAI LEÍRÁS

A mű egy tahiti jellegű jelenetet ábrázol, női és anyai alakokkal, amelyek egy idealizált tájon helyezkednek el, melyet bővelkedő növényzet és nagy intenzitású sík színek uralnak.

Előtérben egy női alak látható, aki egy gyermeket tart, egyértelmű utalás a szent és földi anyaság témájára, amely gyakran megjelenik Gauguin ikonográfiájában.

A figurák hieratikusnak tűnnek, határozott körvonalakkal és egyszerűsített formákkal, egy olyan térben, amelyben nincs akadémiai perspektíva.

A szín — vörösök, tengerkékek, zöldek és sárgásbarnák — inkább szimbolikus értékkel bír, mintsem naturalista, erősítve a jelenet spirituális és időtlen dimenzióját.

A táj mint mitikus színpad működik, nem leíró, hanem felidéző, egy primitív Arcadiát idézve.

3. Stílus, iskola és összehasonlító értékelés

Ez a festmény egyértelműen a szimbolikus posz-impreszionizmushoz tartozik, közvetlenül Paul Gauguin hatására és az ő primitív nyelvezetére, amelyet Bretagne-ban és különösen Tahiti-n fejlesztett ki.

A mű kiemelkedő kompozíciókkal, mint például a Maternidad vagy a ¿De dónde venimos? ¿Qué somos? ¿Adónde vamos?, folytatja a párbeszédet, megőrizve a formális egyszerűsítést és a spirituális terhelést.

Esztétikai rokonság alapján összehasonlítható Gauguin köréhez és követőihez tartozó művekkel, valamint olyan művészekkel, mint Émile Bernard, Charles Filiger, vagy, inkább dekoratív szempontból, bizonyos Henri Rousseau-féle megközelítésekkel.

Ez egy díszítő és hangulatos darab, őszinte a koncepciója, mint egy after, erős vizuális hatással és figyelemre méltó vonzerővel a gyűjtők számára, akik érdeklődnek a modern szimbolizmus öröksége és a gauguini univerzum iránt.