Riccardo Magatti - Barche a vela

RICCARDO MAGATTI
Eredeti műalkotás akrilfestékkel készült papíron, 300 g/m², méretek 40x50 cm, készen áll a keretezésre.
A hitelesítési tanúsítványt közvetlenül az művésztől aláírva, a Spazio Eventi galéria pecsétjével ellátva fogják kiállítani. Gondosan csomagolva, a Mail Boxes futárszolgálattal, nyomon követhető módon fogják elküldeni.

Biografia
Riccardo Magatti egy kiemelkedő művész, akit egyedi és megkülönböztető megközelítése miatt ismernek el a kortárs művészetben. Pályafutása jelentős kiállításokon keresztül bontakozott ki, mind országos, mind nemzetközi szinten, amelyek ráirányították tehetségére és kreativitására a figyelmet. Művei tekintélyes múzeumokban, művészeti vásárokon és képtárakban kerültek bemutatásra, és kritikák, valamint gyűjtők elismerését vívták ki.
Magatti képes volt megragadni a közönség és a szakértők figyelmét olyan munkákkal, amelyek jellemzőek az eredetiségükre és kifejező mélységükre. Jelenléte a kortárs művészeti évkönyvekben és szaklapokban tanúsítja hozzájárulásának fontosságát a jelenlegi művészeti palettához. Művei magán- és közgyűjteményekben őrződnek világszerte, megerősítve pozícióját, mint elismert és keresett művész.
Riccardo Magatti stílusának és technikáinak folyamatos fejlődése miatt a kortárs művészet egyik vezető alakjává vált, aki képes inspirálni és meglepni a közönséget minden új alkotásával.


Fenyegető természet, csillagokkal, hegyekkel és szürreális méretű felhőkkel megjelenítve, közli a valóság egyetlen aspektusának nagyságát, amelyben az ember, Magatti jellegzetes illusztrációs stílusával ábrázolva, nem léphet közvetlenül beavatkozva, ezért láthatjuk, ahogy igyekszik saját valóságát felépíteni saját maga által épített városokon belül. Ha a képi ábrázolás az elemek között ontológiai szakadékot jelez az ember és a természet között, a élénk színek azonban megszüntetik a nyugtalanság érzését, utalva az ember képességére, hogy alakítsa mindennapjait, és ezáltal gazdagabbá tegye azokat értelmet adva nekik.

A természeti komponens ábrázolása a mű háromnegyedét foglalja el, utalva arra a nagyságra és megfoghatatlanságra, amellyel az ember elkerülhetetlenül találkozik, szinte megszentségtelenítve ezt a kapcsolatot, amit Magatti művében a természetjelenségben való elmélkedésben ábrázol. Egy hold? Egy naplemente, amely megvilágítja és színezi a végtelen tengert? A szereplők, hátul az megfigyelő felé, a tetőkön, e látvány felé fordulnak, és e mű előtt mi magunk is nézőkké válunk.
Egy mű, amely egy családias képet ad azoknak, akik tengeri városban nőttek vagy élnek. A mindennapokat a vízen tükröződő fény kíséri, és színeivel meghatározza a nap különböző szakaszait. Magatti művében, saját képzeletgazdag stílusában, elmeséli azt a feszültséget, ami arra készteti az embert, hogy minden alkalommal, amikor lehetősége nyílik rá, a szemét a végtelen tengerre fordítsa.
Néha, úgy látva, Magatti műveiben csökkenti azt a távolságot, amely a modern értelemben az ember és a természeti elem között fennáll, és álomszerű trükkökkel ábrázolja a két között lévő folyamatos és kimeríthetetlen kapcsolatot. Már nem csupán nézők vagyunk, hanem interakcióba lépünk azzal a környezettel, ahonnan jövünk és amelyben élünk. Stílusában, amely az illusztráció hagyományára épül, a fantáziát táplálja mind a felnőttek, mind a gyerekek számára: egy lépcső a tenger közepén lehetővé teszi, hogy elérjük azokat a csillagokat, amelyeket fantázia nélkül csak távolról figyelhetnénk.
Cecilia Borrelli


Riccardo, aki 1971-ben Como városában született, egy körülbelül 20 évvel ezelőtti művészi pályafutásba kezdett, melyet egy Barcelona-i utazás inspirált. Itt, Salvador Dalí múzeumokat látogatva, lenyűgözte nemcsak a festményei, hanem a katalán művész egész kreatív univerzuma is. Ez a találkozás mély gondolatokat ébresztett benne: „Mások álmait mesélte el, és megkérdeztem magamtól... miért ne mesélném el a sajátomat?”.
Riccardo szerint a művészet egy akadálymentes kommunikációs eszköz, amelyen keresztül kifejezheti félelmeit, örömeit, fájdalmait és érzelmeit. Művészi projektje körülbelül két évtizede kezdődött, amikor szembesült a nagyvárosok iránti félelmével, amelyeket szürke és hideg helyeknek érzékelt. Ettől kezdve úgy döntött, hogy sajátjává teszi ezeket a tereket, és a fekete-fehér látásmódját élénk színpalettává alakította.
A város, minden megnyilvánulásában, az ő művének központja. Riccardo korlátok nélkül fedezi fel, és egy nagy szabadságérzetet fejez ki, amit művészetén keresztül képes átadni. Nézete egy jobb világról szól, tele színekkel, pozitívummal és reménnyel. Művei arra ösztönzik a nézőt, hogy sétáljon a felhőkarcolók között, felfedezve az interakciókat és kapcsolatokat, amelyek ezekben a városi 'tartályokban' fonódnak össze, amelyek gyakran látszólag névtelenek.
Riccardo kreatív megvilágosodása éppen a Salvador Dalí Múzeumban történt, ahol rájött, hogy a művész zseniális képessége abban rejlik, hogy álmait festményekké tudja alakítani. Ettől a pillanattól kezdve úgy döntött, hogy ugyanazon az úton halad tovább, és ezt saját érzékenységéhez és egyedi világképéhez igazítja.
Így Riccardo nemcsak Dalí tiszteletét fejezi ki, hanem álmait élénk és színes valósággá alakítja, amely képes megérinteni azok szívét és lelkét, akik műveit nézik.
Riccardo Trae a mindennapi elemekből és saját személyes tapasztalataiból merít ihletet művei létrehozásához. Városai, bár első pillantásra kaotikusnak és rendezetlennek tűnhetnek, valójában egy bensőséges és reflexív alkotói folyamat eredményei. Minden ház, minden részlet, amit hozzáad, a személyes fejlődésének apró része, amelyet a művészeten keresztül fejez ki.
A különböző médiumok, mint a ceruzák, filctollak, tinták és akrilfestékek használata sokoldalú megközelítést tükröz, lehetővé téve számára, hogy különféle technikákat és stílusokat fedezzen fel. Az az ötlet, hogy a városokat 'egy darabban' építse fel előre megtervezett terv nélkül, hozzájárul ahhoz, hogy művei hitelesek legyenek, szinte úgy, mintha minden lap egy személyes utazás térképe lenne, amely folyamatosan fejlődik.
A Settimana Enigmistica-ra és különösen az ott ábrázolt kisvárosokra való utalás könnyedség és mindennaposság dimenzióját adja a munkájához. Ez a kapcsolat arra utal, hogy Riccardo művészete közös elemekből indul ki, majd azokat valami teljesen újszerű és ösztönző dologgá alakítja.
A gyakori jelenléte a macskának az alkotásaiban talán egy állandó és megnyugtató elemet szimbolizálhat az ő művészi útján, egy jelzőt, ami minden várost felismerhetővé tesz.
Végül, az a kijelentése, hogy egész életében folytatni akarja ezt a tevékenységet, mély szenvedélyt és elkötelezettséget tükröz a művészete iránt. Városai nem csupán grafikus ábrázolások, hanem a jelenlegi társadalom tükörképei, történeteivel, kihívásaival és szépségeivel. Így Riccardo nemcsak az esztétikát, hanem az emberi élet lényegét is meg tudja ragadni, műveit pedig felhívássá alakítja a megfigyelésre és a reflexióra.
Az első város fekete-fehér volt, háromdimenziós kockákkal, még ablakok nélkül is, minden nagyon stilizált, még a természet is hiányzott, az alkotó azt akarta ábrázolni, amit mindenki átél, és amiben mindenki felismerheti magát. Így kezdtek megjelenni a szereplők, először egyedülállóan, de később kapcsolatba léptek egymással, párokban, az erkélyen állva, egy kötél mentén sétálva egyik ablakból a másikba, vagy a ház tetejéről figyelve a világot. Ez egy fantasztikus, képzeletbeli világ.
A narratíva egyre formát ölt, ahogy a szereplők mozognak a tájban. Minden alak, bár stilizált és részletektől mentes, univerzális érzelmeket sugároz: az örömöt, a magányt, a kapcsolatot. Élénk színek kezdnek fokozatosan kibontakozni a fekete-fehérben, mintha a kölcsönhatások gazdagabbá és mélyebbé tennék a világot.
Ebben a képzeletbeli univerzumban a művész képes megragadni az élet lényegét: a magány kapcsolatokká alakulhat, a csend dallamokká, és minden ember, még ha kezdetben elszigetelt is, megtalálja helyét egy harmonikus egységben. Az üzenet világos: az élet szépsége azokban a kapcsolatokban és megosztott élményekben rejlik, amelyeket építünk. Így város, amely egykor élet nélküli volt, történetek, interakciók és színek színpadává válik. Egy hely, ahol mindenki megtalálhatja magát és része lehet valami nagyobbnak.


Híres művész, aki olyan városokat ábrázoló alkotásairól ismert, amelyek képzeletbeli városokat mutatnak be, lakóiként apró karakterekkel. Ezek a karakterek, gyakran sajátos és egyedi jellemzőkkel, egymással interakcióba lépnek, és olyan élethelyzeteket, érzelmeket és emberi kapcsolatokat mesélnek el, amelyek a mindennapi élet történeteit idézik.
Műveiben a város mikrokozmoszként jelenik meg, ahol társadalmi dinamika és emberi interakciók tükröződnek. A jelenetek változhatnak az öröm és társasági élet pillanataitól a reflexió és magány helyzeteiig.
Idővel a szereplők elkezdenek nemcsak környezetüket, hanem saját érzelmeiket is felfedezni. Minden találkozás, minden megosztott pillantás olyan élménnyé válik, amely gazdagítja a környező tájat. A kockák, amelyek kezdetben merevek és élettelenek voltak, elkezdenek változni: hajlanak, egymásra torlódnak, különböző árnyalatokkal színeződnek, tükrözve az emberi kapcsolatok összetettségét.

A jelenetek gyakran csodálat és felfedezés érzésével telítettek, a szereplők új tereket fedeznek fel, másznak vagy pihennek, párban vannak, kilépnek az erkélyre, kötelet sétálnak egyik ablakból a másikba, vagy a háztetőről figyelik a világot.
Minden illusztráció egy történetet mesél el, és arra ösztönzi a nézőt, hogy elképzelje az életet ezekben a fantasztikus világokban, ahol különböző kultúrák összefonódása új valóságot teremt.
Ezek a kicsi lakók úgy tűnik, hogy egyedi módon lépnek kölcsönhatásba a környezettel, az építészeti struktúrákat nemcsak háttérként, hanem mindennapi életük szerves részévé téve.