Andrea Imwiehe - Memory Room_Golden_03

Andrea Imwiehe, az AOK Nordost művészeti díjának nyertese Berlin/Brandenburg és a Lukas Művészeti Ház ösztöndíjasa Ahrenshoopban, a Braunschweigi HbK Művészeti Akadémia végzőse. Gyerekkora óta szenvedélyesen foglalkozik a festészettel, és most egy műteremben él és dolgozik Berlin szívében, az egykori császári postahivatalban.

Az akrilfestményei az emlékezetből merítenek, de túl is mutatnak rajta. Céljuk, hogy a festészet segítségével egy atmoszférát teremtsenek.
Művei ma számos magángyűjtemény részei, és galériákban, múzeumokban valamint neves művészeti kiállításokon kerültek bemutatásra. https://artfacts.net/artist/andrea-imwiehe/383311


Instagram: https://www.instagram.com/andreaimwiehe/

Imwiehe Andrea egy olyan technikával dolgozik, amely az akrilfestés és a vonalrajz kombinációja, ahol a vonalakat közvetlenül az akrilfestékbe vágják, így egy mélyedéses domborművet hozva létre.

A műalkotás összefoglalva:

- Kép a „Memory Rooms” sorozatról – benyomások a terekről és emlékekről egyedülálló festészetben.
- Acrilfestés és vonalrajz kombinációja - egyedi felületi struktúra
- Magas minőségű fa alapra festve – azonnal felakasztható.
Hátsó oldalán aláírt, sorszámozott és minden kép adatával ellátott.
Küldemény professzionális csomagolásban, selyempapírba és buborékfóliába csomagolva történik.
Igazolás a hitelességről

Andrea Imwiehe emlékezetkutató régész. Az, amivel bánik – a színek, amelyeket választ, a vonalak, amelyeket húz, és a motívumok, amelyeket kiválaszt – ez az elhalványult mezőt veszi körül, ahol az elveszett és múltbéli dolgok őrződnek – és újraalkotja azokat! Mert az emlékezet nem egy fiók, ahol az egyszer már ott elhelyezett tárgyak változatlanul kivonhatók volna, hanem minden emlékezet-felidézés egy adott pillanatban újraalkotott rekonstrukció. Ezek a festmények kapcsolatban állnak egy rekonstrukciós szándékkal is: egy elveszett világról és néhány, fontosságuk kérdésessé vált dologról utalnak, amelyek azonban olyan különleges módon kezeltek, hogy nemcsak a művészettörténész, hanem a nézők számára is lehetővé teszik, hogy újra megtapasztalják elhunyt kontextusukat. (...)
A festő saját konkrét emlékeiből és olyan tárgyakból indul ki, amelyek személyes jelentőséggel bírnak számára, anélkül azonban, hogy személyes mitológiát alkotna belőlük, amibe a nézőknek be kellene helyezkedniük. Inkább azáltal, hogy a tárgyakat kivonja és gondosan, részletesen bemutatja, olyan túl személyes általánosságba helyezi őket, hogy saját élményeinket és képeinket idézik fel bennünk. Mert életkörnyezete nem kidolgozott – ahol ezek a szabadon lebegő, kollágszerűen elhelyezett motívumterek valójában vannak, az igen bizonytalan.
Egy homogén színes felületen lebegnek, amely három-négy egymás felett rétegzett színrétegből áll, és az alsó rétegekből mindig maradnak látható keskeny sávok, amelyek a képet saját keretként ölelik körül. Itt is van párhuzam az emlékezettel, amelyben napról napra új rétegek képződnek. A múlt soha nem helyrehozható teljes egészében, csak részletekben idézhető fel.
Dr. Anette Naumann