Michel Suret-Canale (XX-XXI) - Hommage silencieux à Nicolas de Staël, XL

„Csend” — Tiszteletadás Nicolas de Staëlnek

Olajfestmény vásznon, 70 × 100 cm, Suret-Canale, 2025

Ezzel a bő és vibráló vászonnal Michel Suret-Canale mélyen személyes tisztelgést ajánl Nicolas de Staël előtt, nem az utánzásban – ami lehetetlen és haszontalan –, hanem egy alapvető gesztus élő újraértelmezésében: egy szintézis keresésében, amely a utazásból, a rajzból és a belső csendből született.

A műalkotás egy színes építészeti alkotásként mutatkozik be, vastag rétegekből, pasztellfoltokból és éles színmezőkből felépítve, ahol sötét tömegek és fénylő szikrák egyensúlyban vannak. A színblokkok — vörösek, okerszínek, kékek, mély zöldek — úgy szerveződnek, mint egy mentális táj újraalkotott darabjai, egyszerre absztraktak és lakottak. A központban egy apró részlet ragadja meg a figyelmet:
Egy férfi silhouette-je a kerékpárjával, szinte titokzatos alak, mely egy szerény és diszkrét pislogásként van elhelyezve Staël életének alapító epizódjára.

Mielőtt a színek sűrűségének festőjévé vált volna, Staël járóként és kerékpáros utazóként ismert, aki 1936-ban átutazta a háború sújtotta Spanyolországot. Ez az utazás nem csupán egy életrajzi kaland: ez volt az a pillanat, amikor Staël, még nagyon fiatalon, ráébredt arra, hogy a világot nem fényképezőgéppel vagy nyers emlékkel lehet megragadni, hanem fáradhatatlan rajzolással.
Ezen az úton tele van jegyzetekkel: romos városok, megpillantott árnyékok, durva építészet, vágott horizontok. Már itt alakul ki egy kép, amely téglákból, feszültségekből, lényeges tömegekből áll, mintha a valóságot kézzel, türelmesen, a vonal magányában kellene újraépíteni.

Suret-Canale nem próbál itt egy stílust rekonstruálni: inkább az lendületét követi.
A vászon egy memória- és festészeti palimpszesztként olvasható, egy belső térkép, ahol minden szín egy hely, minden téglalap egy lépés, minden réteg egy ismétlődő emlék. A cirill betűs felirat, a 'tichina' – тишина, „csend” – az egésznek metafizikai tónust kölcsönöz: a festészet a meditáció terepévé válik, tiszteletadás a teljes összpontosításnak, amit Staël a munkájához követelt, és egyben utalás orosz eredetére.

Ebben a kompozícióban egy implicit elbeszélést fedezünk fel:
Az utazó csendje
a világ hatalmaságára, amelyen átutazik
— a valóság fragmentáltsága, amit csak a festészet képes összegyűjteni;
— és ez a kicsi, makacs, törékeny kerékpáros szinte szellemi eltökéltséggel halad előre.

Ez a kerékpáros alak a festő belső zarándoklatának emblémájává válik — az egykori Staël, ma Suret-Canale zarándoklata. Azt mondja, amit minden festő tud: hogy utazunk, hogy lássunk, de festünk, hogy megértsünk.

A „Silence” című műben a szín nem dekoratív: az anyag-világ, koncentrált energia, létezés ösztöne. A mély fekete a tetején, a telített kékek, sűrű sárgák, izzó vörösek egyfajta hirtelen szimfóniát alkotnak, ahol a fény végül mindig áttör. A vászon így valamennyire Staëlhez kötődik, de egy határozottan kortárs nyelvet szűr át rajta: szabadabb, narratívabb, allúzívabb.

„Csend” tehát tisztelgés, de egyben a gesztus erejének megerősítése is: festeni azt jelenti, hogy a káoszból újraépítjük a valóságot; haladni azt jelenti, hogy értelmet adunk a töredékeknek.

Egy erőteljes, vibráló alkotás, amely ugyanúgy a festészetről, mint a sorsról szól.