Scuola Caravaggesca (XVII) - Sant'Agata - NO RESERVE

SCUOLA CARAVAGGESCO (17. század)
(Firenze, Róma és Napoli aktiválása a 1600-as években)
Sant’Agata
Olaj vásznon, cm. 100 x 74


MEGJELENÉS: Intermidiart gyűjtemény műveinek katalógusának kiadása. Licit eredetigazolás. Kép keret nélkül:

A festmény, amely eddig nem volt ismert, Sant’Agata alakját ábrázolja, aki egy semleges, sötét háttérből emelkedik ki. Háromnegyedes nézetben van, tekintete felfelé irányul, miközben mindkét kezét a mellkasára helyezi, ahol már megtörtént a martírium erőszakos eseménye, a mellek széttépése fogóval. Sant’Agata az ókori kereszténység egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő mártírja volt. Katániában végezték ki a keresztényüldözés idején, Decio császár (249–251) uralkodása alatt, mert soha nem tagadta meg hitét. A Legenda Aurea (1288) szerint, melyet a boldog Iacopo da Varagine írt, Agata Istennek szentelte szüzességét. Gazdag és nemesi családból származott, és visszautasította a római prefektus, Quinziano ajánlatait, aki büntetésként egy bordélyház vezetőjéhez küldte. Ám ő, látva elhatározottságát és korrupciómentességét, visszautasította az feladatot. Quinziano ezután, hiábavaló fenyegetések és nyomás alatt, bebörtönözte, főként keresztény hitéért. A kínzások között szerepelt a mellek csipeszekkel való levágása is. Más, drámai összecsapások Quinzianóval – melyeket a passióban intenzív párbeszédek és tanúságtételek jellemeznek, mutatva erősségét és odaadását – után Sant’Agata a máglyánál végezte. Ám egy földrengés megszakította az kivégzést, megmentve őt. Visszatérve a börtönbe, Szent Péter jelent meg neki, aki meggyógyította sebeiből. Később, a börtönben halt meg, az Úr évében, 253-ban, Decio császár idején, ahogyan a Legenda Aurea írja.
A műben élénk hangulatok figyelhetők meg a kompozíció belsejében, egyszerűsítve a térben. Néhány rész harmonikusnak tűnik – például az arc és a haj –, míg mások bizonytalan és merev jellemzőket mutatnak. Érdemes megfigyelni a kézujjakat is, amelyek különösen jellemzőek a karakterre, hiányoznak az ízületek, és keskeny formájuk van, valamint a húsok enyhén kőszálszerű megjelenése.
A kompozíció egyszerűségében kiemelkedően mutatkozik meg egy jó mester kifinomultsága és minősége néhány részletben, annak ellenére, hogy a festmény kivitelezése régi restaurálások vagy ügyetlen és durva beavatkozások miatt megkérdőjelezhető. A jelenet egy lágy, szinte természetfeletti fényárban úszik, melynek forrása nem teljesen világos. Ebben az új festészeti valóságokat újraértelmező megközelítésben formálódik meg az a módja, ahogyan a tér koordinátáit dolgozza fel, melynek határai határozatlanok maradnak, egy sötét háttér érzékelésébe merülve, melyből a főszereplő kiemelkedik. Ez utóbbi egyértelmű narratívába illeszkedik a gesztusok, tekintetek, testtartások révén, valamint a kép egységes dimenziójának, a rajznak és a színnek a meghatározására való képességen keresztül.
A festmény érdekes expresszív erőt mutat, amely karavaggista jellemzőkkel bír. A művész így részesévé válik annak a naturalizmusnak, amely a római és déli iskola jellemzője, ahol a Merisi nyelvezete különböző irányzatok szerint fejlődik. A vászon valóban karavaggista stílusjegyeket és írásmódot mutat, valamint egy első Seicento-i nápolyi iskola műveit ismerő művészre utal, különböző névtelen személyiségekre hivatkozva, és valószínűleg egy olyan tehetséges festő attribúcióját üdvözölve, aki a Seicento közepén Nápolyban tartózkodott.
Per értelmezést, a mű a Artemisia Gentileschi (Róma, 1593 – Nápoly, 1654 körül) caravaggesque hatásokat mutató festőnő munkájára utal, aki Nápolyban tevékenykedett. Valószínűleg az egyik olyan festő készítette, aki az alkotó köréhez tartozott, és akinek megoldásait a lendületes naturalizmus jellemzi, amit a harmincas és negyvenes évek közepétől kezdve növelt, a 'nápolyi' irányzat napfényes szépségét hangsúlyozó festészeti irányzat felé nyitva.
Artemisia 1630-ban telepedett le a spanyolok által ellenőrzött Nápoly városában. Bár keserűen panaszkodott a városról leveleiben, és kitartóan más támogatást keresett, Artemisia húszöt évig maradt Nápolyban, ami több mint a saját életének fele. A spanyol helytartó, Fernando Afán de Ribera, az Alcalá harmadik hercege (1583–1637), hívta meg Nápolyba, és Artemisia hamarosan a város pezsgő kulturális életének részesévé vált. Erős hatással volt a nápolyi festészetre, és több közös projektben vett részt más jelentős helyi festőkkel, mint például Domenico Gargiulo, akit Micco Spadaro néven is ismertek (1609/10–körülbelül 1675), és Massimo Stanzione (1585–1656). Úgy vélik, hogy mások is dolgoztak a műhelyében, például Bernardo Cavallino (1616–1656?) és Onofrio Palumbo (vagy Palomba) (1606–körülbelül 1672 előtt), aki különösen szerepelt a kortárs forrásokban és dokumentumokban mint munkatárs (lásd L. Abetti, 'Appendice B', Porzio művében, 2022, pp. 110–111, nn. 17 és 21). Híre eljutott külföldi látogatókhoz is Nápolyban, mint Joachim von Sandrart Németországból, valamint Bullen Reymes és Nicholas Lanier Angliából. (S. Barker, 'The Muse of History', L. Treves szerk., Artemisia című kiállítás katalógusa, London, 2020, pp. 81, 88, 17. megjegyzés).
Nagyon valószínű, a jelenlegi ismeretek fényében, hogy az adott vászon festője egy olyan művész lehetett, aki közel állt Artemisia Gentileschi tanulmányaihoz Nápolyban, ahol az művész egy virágzó műhelyt alapított a 17. század 30-as éveiben, ahol feltehetően tanult meg egyetlen túlélő lánya, Prudenzia. Artemisia nápolyi tanulmányai révén az művész sikeres együttműködéseket alakított ki helyi festőkkel, és terjesztette figuratív repertoárját (lásd G. Porzio, 'Artemisia Nápolyban. Újdonságok, problémák, kilátások', a Artemisia Gentileschi Nápolyban című kiállítás katalógusában, Nápoly, 2022, pp. 27-49). Artemisia tevékenysége Nápolyban egy különösen összetett történelmi pillanatot jelez művészi pályafutásában, és a festő tevékenységének kereskedelmi sikeressége egyértelműen bizonyítja vállalkozói képességeit és ravasz önpromócióját: végül is Artemisia volt 'az egyetlen nő Nápolyban, aki virágzó műhelyt vezetett, a város legelismertebbje, egy olyan művészeti világban, amelyet férfiak uraltak' (R. Morselli, 'Kiállítások', a Burlington Magazine-ban, CLXV, 2023 március, p. 319).
A mű állapotát tekintve általánosságban elfogadható, figyelembe véve a festmény korát. A felületen vakszínnel borított réteget és néhány restaurálási nyomot lehet észrevenni, valamint a felületen oxidáció nyomait. Kisebb színleválások is láthatók. Napfényben jól látható a craquelé, ami gyakori a francia mester műveiben. A festmény korábban feltehetően újraragasztásra került, a keret cseréjével. A vászon méretei 100 x 74 cm. A festményt keret nélkül adják át, bár eredetileg egy szép fa keret díszítette.

Eredet: Coll. Privata Siciliana

Kiadás
Újszerű
 A Mítoszok és a Terület Szicíliában, a sok kultúrájú szigetén. ÚJ, KÉTOLDALAS KATALÓGUS a „A Mítoszok és a Terület” ciklus festményeinek gyűjteményéről, Lab_04 Kiadó, Marsala, 2025.

Amennyiben az eladás az olasz területen kívül történik, a vásárlónak várnia kell az exportügyintézés lebonyolításának idejére.