École fauviste française (c.1905) - Le chemin chromatique

1. MŰSZAKI ADATOK

A színpálya
Szerző: Atribuible a Pierre Bonnard vagy körének (Nabi első periódus, kb. 1900).
Iskola / Stílus: Intim posztimpresszionizmus korai fauvist elkalandozással.
Körülbelül 1898–1905.
Olajfesték viaszbevonásokkal fatáblára.
Méret: 55 × 66 cm kerettel; 33,5 × 48,8 cm keret nélkül.
Támogatás: Eredeti táblázat egyértelmű előkészítéssel, összhangban a nabis gyakorlatokkal.
Jobb alsó margóra, részben elfedve a töméssel.
Marco: Ragyogó arany keret, egyidejű és történelmi stílusú, amely kiemeli az összkép prerrafaelita auráját.
Állapot: kiváló, élénk tömés és nagyon jól megőrzött felület.

2. ÖSSZETÉTELI ÉS IKONOGRAFIAI LEÍRÁS

A táj érzékszervi színpadként tárul elénk, inkább érzékelés, mint leírás, ahol egy hullámzó út szervezi a jelenetet a szín bensőséges logikája szerint.

A homokos zöldek, gyöngyházfényű lilák, opálos rózsák és távoli türkizkékek meglepően pontosan idézik Bonnard fényes és otthonos palettáját, még mielőtt a legismertebb szakaszába lépett volna Franciaország déli részén.

A stilizált és szinte antropomorf fák Nabi szerinti belső lélegzetet sugárzó formák iránti kedvet idézik, míg a pasztás ragasztás — ami szokatlan, de nem ellentétes bizonyos Bonnard-Studiókkal — egy kísérleti művet sejtet, talán plein air készülhetett, de utólag a stúdióban dolgozták át.

A kép nem a megjelenítést célozza, hanem egy emulgeálódó emléket, valami mélyen bonnardianoit: a tájat mint érzelmi nyomatékot, amelyet a tiszta szubjektivitás színezik.

Ez egy rejtélyes aurával rendelkező alkotás, mely színenergiája megkülönbözteti az akadémiai alkotásoktól, és egy nagyobb művész kreatív körforgásába helyezi.

3. Stílus, attribúció és értékelés

A magas paletta, az út hullámos szerkezete, a szándékosan hiányzó kontúr és a szín lírai vibrációja lehetővé teszi, hogy valószínűsíthető kijelölést tegyünk Pierre Bonnard közvetlen köréhez, sőt akár saját kezének korai szakaszához is.

A Nabis képzőművészeti tájképi tanulmányokkal való hasonlósága figyelemre méltó: a széttördelt kompozíció, az érzékszervi észlelés a környezetről, a táj érzelmi kezelése és az ecsetvonás, amely inkább sugall, mintsem meghatároz.

Az egyedülállósága, anyagi ereje és a Bonnard pre-1910-hez való koherens kapcsolódása miatt ez a mű rendkívül exkluzív és gyűjthető jellemzőkkel bír, egy olyan alkotás, amely nagy érdeklődést kelthet mind kurátori, mind piaci szempontból, különösen a fauvizmus előtti francia avantgárd területeken.