Chris Killip - Chris Killip & Pirelli Work - 2015-2022

A két Chris Killip (1946–2020) által jegyzett könyvre licitálsz, aki az Egyesült Királyság egyik legfontosabb és legbefolyásosabb háború utáni dokumentarista fotósa.

Chris Killip – Chris Killip
Kiadó: Thames & Hudson, 2022
Kemény kötésű, 256 oldal, angol
Méret: 24,5 × 30,5 cm
Új a Seal-ben

A fotózott közösségekhez való hosszú távú elmélyülésen és részvételen alapuló, élesen megfigyelt munkája a hétköznapi emberek életét kemény, mégis együttérző részletekben örökítette meg. Fényképei a 1980-as évek brit társadalmának egyik legfontosabb vizuális feljegyzéseként ismertek. Ennek a könyvnek a szerkesztőjeként Ken Grant tükrözi: ezek az emberek elmesélik azt a történetet, akiknek a történelmet „rájuk kényszerítették”, akik érezték annak rosszindulatú figyelmen kívül hagyását, és mégis, mint azzal a fotózóval, akikkel annyi életüket megosztották, nem adták fel vagy fordítottak hátat."

A Killip életmű első teljes körű retrospektív kiállításával egybehangzóan megjelent kötetet, melyet Niall Sweeney és Nigel Truswell terveztek a Pony Ltd-nál, a londoni Photographers’ Gallery-ben rendezett kiállítás alkalmából mutat be fényképeket a főbb sorozataiból, és egyúttal kevésbé ismert alkotásokat is.

Chris Killip – Pirelli Munkái
Kiadó: Steidl, 2015
Keménytáblás, 88 oldal
Méret: 26×28 cm
Új a Seal-ben

A gyártási folyamatot minél szemléletesebben akartam megmutatni, és ehhez ebben a gyárban világításra lett szükség. Ironikusan azonban az, hogy megpróbáltam kerülni a világítást, most saját meglepő jutalmakat hozott. Mivel ott töltöttem olyan kiábrándítóan sok időt, vizuálisan értettem a gyár folyamatait: a gépek ritmusát és ciklusait, a mozgást és a lépéseket, amelyeket a dolgozóknak meg kellett tenniük, a mozgást, amelyet a folyamatok előírtak számukra. Újra nekiláttam, újra fotóztam a gyárat fényekkel, néha három-négy világítást távirányító eszközökkel működtetve. A fő fény, amely a témát megvilágította, gyakran egy oszlopon volt tartva, amit barátom tartott, a kamera távolságában, utánozva azokat a divattechnikákat, amelyeket a múltamból ismertem. Most megértettem és tudtam, mit akarok csinálni. A munkahely számomra valódi értelemben vett színházzá vált, és elfogadtam ezeknek az új fotóknak a kinézetét, amely a divathoz, a film noirhoz, sőt a szovjet realizmushoz is kapcsolódik. Számomra ez a „megjelenés” úgy tűnt, beszédesebb módja annak, hogy felvegyem és dokumentáljam ezt a kényszerített rítust.”} } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } } }}
Chris Killip