MacPherson Robert - The Apollo Belvedere

Albumen papír eljárása
Nagy folio 65 × 50 cm,
míg a fotó 36 × 23 cm méretű,

Kiemelt vakpecsét és 75-ös szám ceruzával jelölve
Üres a bal oldalon
jó fotó

Az Apollo Belvedere a Kr e. I. századi római másolata egy Kr e. IV. századi görög bronzból, nevét onnan kapta, hogy egykor a Vatikáni Palotával összekötő, Bramante által tervezett kis szoborudvar (Cortile del Belvedere) nyári rezidenciájának otthont adott. Miután Napóleon által az 1796-os Itáliában zajlott hadjárat részeként lefoglalt kincsek között Párizsba szállították, a Louvre gyűjteményének része lett egészen 1815-ig, majd visszatérítették a Vatikánhoz, amelyet azóta is a Museo Pio-Clementino őriz. A 18. századi német művészettörténész és archeológus, J. J. Winckelmann szerint „a művészet legmagasabb eszméje az ókori alkotások közül, amelyek elkerülték a pusztulást” (Winckelmann 332) – az Apollo Belvedere hosszú évszázadok óta kedvelt tanulmányi tárgya és példakép az alkotók körében: északi reneszánsz német festő, Albrecht Dürer 1504-es Adam és Éva című művéhez példát mutatva megfordította a pózt Adam figuráján; a neoklasszicista olasz szobrász, Antonio Canova az „nemes egyszerűségét és csendes fenségét” merítette belőle – egy kifejezés, amelyet Winckelmann szívesen alkalmazott minden olyan ókori műre, amely iránt különösen rokonszenvet érzett – a 1801-es Perseus-ért. A Apollo ellenőrzött bírálatainak ellenére (a késő 18. századi/ korai 19. századi angol esszéíró, William Hazlitt „pozitívan rossznak” nevezte, míg a viktoriánus műkritikus John Ruskin kevésbé hízelgő minősítést írt róla), a szobor teljes alakos gipsz- és bronzmásolatai továbbra is központi helyet foglaltak el mind az egyes műértőknél, mind az akadémiai intézmények gyűjteményeiben. Az olcsóbb, de ugyanolyan meggyőző értelmező vázlatok, intarziák és festmények még a 19. században gazdag Grand Tour-utazók legnépszerűbb ajándéktárgyai közé tartoztakَ.