Honoré de Balzac - Les ressources de Quinola. - 1864

Honoré de Balzac: Quinola erőforrásai.

Párizs, Michel Levy, 1864. In-12, [2] f., 95 p.

Vicaire szerint harmadik kiadás, a 12 októberi 1863-i „a bemutatásnak megfelelő” megjegyzéssel (Vaudeville Színház), vagyis kissé módosítva az 1842 márciusi első előadás (Odéon) szövegéhez képest. Az eredeti egy prológgal jelent meg 1842-ben H. Souverain-nál.
Érdekes példány kézírásos megjegyzéssel a címlaponál, egy korabeli névtelen színész által: „ Monipodio-t játszottam 9/13-án rögtönzve” és a borítón: „13 9bre 63” ugyanannak a kéznek.
Megjegyzések, amelyek érdeklődést kölcsönöznek Balzac e művéhez, amely a 1842-es megjelenéskor meglehetősen rosszul fogadott volt, mindössze 19 előadással, és amely úgy tűnik, hogy posztumusz tiszteletadással „rehabilitált”.
Ex-libris Maurice de Meure nyomtatott régi képpel, hosszú ceruzás kézírásjegy a pajzs bal oldalán.

Friss, jó minőségű kárpitozás fél-kükrosított bőrből, hosszú élekkel (szalagok), öt idegű gerinc, arany teteje.
Nagyon jó állapotban, a fedőlapok és a gerinc megőrizve.

Kontekstus: Nem teljesen elbátortalanodva Vautrin viselt eseményeitől, Balzac tovább ír a színház számára, s már 1842-ben is elfogadtatta az Les Ressources de Quinola-t az Odéon-ban.
A kritika negatív volt, a színpadra állítások szenvedélyesek, még ha a darabnak is voltak védői (Victor Hugo, Lamartine). A darabot 19-szer adták elő.

A darab elején 1588-ban vagyunk Spanyolországban. A feltétel nélküli Nagy Armada épp elsüllyed. Egy ember börtönben van, az Inkvizíció által fenyegetve. A szolgája, Quinola, megpróbálja megmenteni...

A Quinola erőforrásai egyszerre a Médeia csínját-bínját és a Figaro esküvőit ötvözi. Balzac ambíciója az 1840-es években egészen haláláig arra irányult, hogy olyan hírnévre tegyen szert, amely hasonló az ő színész-szellemi elődeihez még.

A Quinola erőforrásainak bukása (1842) Balzac színházi nagy csalódása volt. Természetesen minden színházi bonyodalma kegyetlenül érintette, de Balzac úgy vélte, hogy a Quinola erőforrásai nemcsak a Vautrinnal járó szenvedések után adna végre drámai hírnevet, hanem anyagi függetlenséget is, amely személyes szabadságot lehetővé tehetne számára, többek között azt, hogy utazhasson Hanska asszonnyal („Ha sikerem van, megyek; ha zuhanok, négy kötet kell, hogy megkeressem az utazás pénzét”). Kettős ambíció, amely végül nem hozott megvalósulást. Balzac meg volt győződve a Ressources de Quinola minőségéről. Quinola számára ez volt a nagy komédia végcélja, amelyet mindig is írt volna, ez a darab a „Misanthrope és Figaro” hagyományában, egy felemelő darab, amely vagy teljes dicsőséget vagy rettenetes bukást hozhatott volna: „a témával együtt nagy(e)z a választható út nincs” – írta Hanska asszonyhoz. De Quinola semelyik oldalra sem vezetett: ellentétben Vautrinnal, a darabot bemutatták, s ha nem is aratott sikert, mert mindössze húsz előadást ért meg, nem is lett minden-idők legsúlyosabb kudarca sem.