René Magritte (1898-1967), after - Homesickness

René Magritte - Honvágy - Offsetnyomtatás/plakátnyomtatás - 70 x 50 cm

Név: René Magritte
Cím: Homesickness
Típus: Eredeti művész plakát - Magas minőségű offsetnyomtatás/plakátnyomtatás az eredeti 1941-es mű alapján
Kiadó: KMSKB - Magritte Alapítvány - Standaard Uitgeverij
Stílus: Modern - Szürrealizmus

Jellemzők:
- Tökéletes állapot: A+
- 70 x 50 cm
- Nyomásban aláírva
- Az 1941-es eredeti mű alapján

EXTRA INFORMÁCIÓ MŰVÉSZRŐL:
René François Ghislain Magritte (Lessen, 1898. november 21. – Schaarbeek, 1967. augusztus 15.) belga szürrealista képzőművész volt.

Magritte kezdetben egy tapétagyárban dolgozott tervezőként, majd később sok plakátot is készített.

A festészeti pályafutásának debütálása kubista, futurista és absztrakt művekben történt, Victor Servranckx művezetésének hatására a tapétagyárban, az UPL-nél (les Usines Peters-Lacroix, Machelen). Miután megismerkedett Giorgio de Chirico munkásságával 1925-ben, Magritte addigi munkája szürrealista elemeket kezdett felvenni. De Chirico igen élethűen ábrázolja a tárgyakat, de teljesen különböző ok-okozati és időbeli kontextusokban. De Chirico tehát a tárgyi világ rejtélyességét hangsúlyozza. Ezzel a hagyományos rend és a dolgok elhelyezése is ironizálódik.

Magritte főként olajban festett vásznakat készített, de gouache-okat, tárgyakat és kollázsokat is.

Az E.L.T. Mesens irányítása alatt részt vett az Oesophage című folyóirat létrehozásában, és 1927-ben megkapta első egyéni kiállítását a Brussels-i Le Centaure galériában.

1927 és 1930 között Magritte Párizs egyik elővárosában élt, ahol szürrealista nézeteit Paul Éluard és André Breton barátsága koronázta meg, aki 1924-ben megírta a Szürrealizmus Charta-t. Amikor Breton követelte, hogy Magritte feleségének nyakláncát egy kereszt lógjon ki belőle, úgy döntött, hogy Brüsszelbe tér vissza.[1]

Amikor 1930-ban a Le Centaure Galéria, ahol Magritte szerződéses művészként dolgozott, csődbe ment, E.L.T. Mesens megvásárolta az összes művét, ekkor mintegy 200 darabot.

1934-ben Magritte és kíséretéhez tartozó technikát, a cadavre exquis-t is alkalmazta képeknél, melyek a nyelvi kísérleteket követik, és ahol több költő ír egy verset együtt.

1934 és 1937 között Magritte a német hangosfilm-forgalmazó Tobis Klangfilm számára a 'Emair' álnéven filmplakátokat tervezett. A Leuven Várostörténeti Archívum hét plakátot őriz, amelyeket Magritte tervezett.

A második világháború alatt Magritte a francia Carcassonne környékén dolgozott és tartózkodott. Hamisított művészettel próbálta megélhetését biztosítani. Főként De Chirico, Picasso és Braque műveihez nyúlt vissza.[1] 1940 és 1946 között egy rövid időre a képzeletgazdagabb úgynevezett „Renoir-éra” hatásával gazdagította palettáját, ami jobban eladható stílus volt.

1945-ben, hazaérkezése után Belgiumba, a Belga Kommunista Párt tagja lett. 1948-ban rövid ideig színesben, majd ismét siker nélkül festett, de rövid idő elteltével visszatért korábbi, majdnem fotórealista stílusához, bár egy kicsit agresszívebb lett, a korábbi szürrealista környezet (Goemans, Scutenaire, Nougé, Lecomte, Souris, E.L.T. Mesens) fokozódó viharával. Magritte sötét humora gyakran morbid alakzathoz vezetett, amit még tovább tetőztetett, a műveire néha lehetetlenül valódian megfogalmazott elnevezések.

1953-ban Magritte a belga tengerparti Knokke Casino wandszintéziseit alkotta a Nellens család megbízásából. Ezeket azóta V. Egyesület és Lándskapitány Bizottsága védi. 1960-ban a belga állami díjjal tüntették ki összes műveiért. Ez volt az első alkalom, hogy egy festő kapta meg az Állami Díjat.

Az 50-es években Magritte munkája igen keresett volt a New York-i gyűjtők körében. Ez magyarázza Magritte műveinek ma is látható nagy jelenlétét az amerikai gyűjteményekben. Itt található a legismertebb ikonja, a La Trahison des Images (Képek hűtlensége) is.

Magritte 1967-ben Schaarbeekben, hasnyálmirigyrák következtében hunyt el, és ott van eltemetve a helyi temetőben.

Magritte életművének nagy része stilisztikailag a szürrealizmushoz tartozik, amely a 20. század egyik fontos művészeti irányzata. Műveinek számos darabjában előfordulnak meztelen nők és hűen megfestett halak. Ez valószínűleg utalás arra, hogy Magritte anyját meztelenül találta a Szamár folyónál, miután ő öngyilkos lett.

Magritte művészete olyan részletgazdag, finom, mint például Salvador Dalí és Carel Willink alkotásai, és hangsúlyozza a valóságban meg nem létező ábrázolások realizmusszerű hatását.

Magritte legismertebb alkotása kétségtelenül La Trahison des Images (1928-29) vagyis a „A kép hazaárulása” a festett szöveggel: Ceci n’est pas une pipe a nagyon élethű pipa ábrázolás alatt. Ebben Magritte egy pipát fest meg, de alatta a felirat: "Ez itt nem pipa" (Ceci n’est pas une pipe). A cél, hogy rámutasson, hogy ez csak egy olajjal festett vászon, tehát egy festmény, és nem egy valós pipa. Bármely eredeti pipa utalás az alapfeltevésre, hogy a pipa valójában egy ötlet, amely a szellemben gyökerezik.

Magritte folyamatosan kérdőre von bennünket és úgy tűnik, megtévesztve is gondolkodásra készteti a művészetről. E tekintetben Magritte műveinek címadását is érteni lehet. Ezek a címek általában semmi köze a festmény témájához. Későbbi konceptuális művészek ezt a vonalat rendkívülra vitték el installációkkal, performanszokkal vagy happeningekkel, és a művészeti alkotást egy ötletté redukálták. Ez szintén kritikája annak a művészeti hozzáállásnak, amely szerint a valóságot hitelesen kell ábrázolniuk, így később a hiperrealisták. René Magritte úgy vélte, a festő feladata a valóságot egy másik keretbe helyezni. Művészete mindig több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad. Ennek bizonyítéka egy sellőlányos festmény, amely emberszájból és halak fejéből áll. Egy másik jellemző mű a rendkívül élethűen ábrázolt hal, amely a farok felől égő cigarettává válik, körkörös füstcsóvával (a „l’Exception” 1963). Magritte művészete a vászonon olajával festés rendkívül magas elsajátítását is tanúsítja.

Magritte műveinek nagy része metamorfózist mutat, egy tárgy másik tárggyá válását. Vagy a mű más szempontból lehetetlen, például az éjszakai lakóházak sorozata nappali fényben, a fentiekben tiszta égbolttal. Vagy egy hold, amely egy fa leveleinek árnyékában lóg.
Bagolyok vagy más madarak is növényként jelennek meg a földből kinőve.

Ő rokonai a következő művészekkel: Morris Louis Yves Klein Lucio Fontana Piet Mondriaan Niki de Saint Phalle Otto Piene Heinz Mack Kazimir Malevich Jean Tinguely Rainer Maria Latzke Jef Verheyen Pol Bury Walter Leblanc Rene Magritte André Racz Pierre Alechinsky Victor Vasarely Georges Vantongerloo Yves Klein Otto Piene Heinz Mack Lucio Fontana Piero Manzoni Jesús Rafael Soto Victor Vasarely Karl Otto Götz Gerhard Richter Anselm Kiefer Georg Baselitz Jannis Kounellis Cy Twombly Antoni Tàpies Hans Hartung Pierre Soulages Mark Rothko Kazuo Shiraga Bridget Riley Agostino Bonalumi Jean Tinguely Niki de Saint Phalle Guy Vandenbranden Marcel Duchamp Joseph Beuys Jean Tinguely Alexander Calder Nam June Paik Claes Oldenburg Chris Burden Richard Buckminster Fuller Karel Appel Asger Jorn Constant Nieuwenhuys Corneille Jean Dubuffet Jackson Pollock Willem de Kooning Hans Hartung Joan Miró Antoni Tàpies Sam Francis Franz Kline Mark Tobey André Masson Lucio Fontana Eduardo Chillida Kazuo Shiraga Zao Wou-Ki